Make your own free website on Tripod.com
t@nc
Várszegi Balázs
 

Önéletrajz-féleség

Valami különlegeset akartam írni, de miután bennem nincs semmi különleges, így maradok a sablonos önéletrajznál.

Született: igen, így van.
Születési idő:

19**. ********.** (nem ünneplem, így titok, hehehe)

Lakik: szerencsére nem vagyok hajléktalan. Már csak azért sem, mert behajlanak egyes tagjaim (kar, láb, kéz, törzs, nyak)
Családi állapota: Mikor hogy... Alapvetően egyedül állok a lábamon, de előfordulnak "balesetek" is.
Munkahely: Pannon GSM, telefonos ügyfélszolgálat
Hobbi: Tánc-tánc-tánc. De ezen kívül még szeretnék olvasni, ha néha jutna rá időm, iszonyatosan hiányolom, hogy szintén időhiány miatt nem jutok el sehova kirándulni (hegyek-erdők rulez!).

Maradjunk a hobbinál, mert mi érdekes van az első öt pontban? Semmi. Azért pár szót magamról:

Megszülettem anyám által, s egészen 6 éves koromig ketten neveztek gyermeküknek, mert édesapán V.Béla felnőtt ekkor távozott el az idők örök laboratóriumába (vegyészmérnök volt). Ketten maradtunk anyuval, harmadik személy semmilyen formában nem csatlakozott csonka családunkba. Felnőttem, finommechanikai műszerészként érettségiztem, majd rádió- és televízió műszerészként tettem sikeres (dícsérettel :) szakmunkásvizsgát. Egy nyarat átdolgoztam alkalmi munkákkal, majd szerencsémre felvettek a Pannonhoz, ahol telefonon válaszolgatok ügyfeleink leginkább technikai jellegű kérdéseire. Az ügyfélszoli 0-24 órás, sajnos ez a munkarenden is meglátszik, sokszor dolgozom hétvégén, e miatt sok program eleve meghiúsul, amin szívesen részt vennék. Egy nap kell ahhoz (minimum), hogy az ember pihenjen. Szívesen mennék kirándulni, biciklizni (azt is rendbe kellene tenni már), szeretek olvasni, tévézni (kedven sorozatom a Las Vegasi-i és a Miami helyszínelők). Ennyit tehát rólam, és most az ötödik pont.

Tehát a tánc.
Életem nagy szerelme. Bár ezt a közhelyet rajtam kívül elmondhatják még kb. nyolcszázkilencven-millióan, tehát egy kicsit módosítok rajta: nem tudom, mit kezdenék magammal, ha nem találtam volna a táncra. Bár biztos kitaláltam volna valamit, például tele-kirándultam volna az országot. Szerencsére nyolcadikos koromban az egyik osztálytársam nővére (ő akkor érettségizett) elvitt a Budai Táncklubba.

Ott is Szererba Imre Tanár Úr színe elé, aki ott tanított immár harmadik évtizede, táncosok generációit nevelve fel. Íme egy nem olyan régen készült fotó Imre bácsiról, háttérben a fiával. Imre bácsinak most már ősz a haja, de még töretlen erő, és lelkesedés árad belőle. Nagyon sokat köszönhetek neki, ő volt az, aki olyan alapokat adott táncoktatása során, melyre építeni lehetett a későbbiek folyamán megfelelő lelkesedéssel, tudásvággyal.

Azt hiszem, bátran elmondhatom, hogy nagyon sokak életét változtatták meg a Budaiban eltöltött évek. Sajátos hangulata, patinás jellege (ez volt a "legpatinásabb táncklub", ahogy magát hirdette) miatt egy nagyon meghitt légkör alakult ki, amely igencsak jellemző volt erre a - számomra - különleges helyre, szinte szentéllyé avatva számomra.

Sajnos előbb utóbb minden véget ér, Imre bácsit felváltotta más, így nekem sem volt maradásom. Hat csodálatos évet töltöttem itt, eleinte csak vasárnaponként, majd szombatonként is. Ezek után táncoltam egy kicsit szűkebb hazámban, Pesterzsébeten, egy abszolúte amatőr csapatban, amely a Csili Művelődési Házban jött létre (pár hónapot voltam velük). Közben egy szerelmi csalódást orvoslandó, legközelebbi barátaim elvittek a Club Buddy Holly-ba, a Kruspér utcába, hogy az önmarcangolás helyett lefoglaljam magam valami mással. Van valaki, akinek mond valamit ez a név??? Sokan vagyunk, ugye? Akinek nem: Budapest egyetlen olyan klubja volt (azt hiszem, hogy az egyetlen, miután másról nem hallottam), ahol rock and roll (+BW) zene szólt, és arra lehetett bulizni. És a közönség ilyen körből verbuválódott. A mindmáig emlegetett, sokszor visszasírt péntek esti megmozdulás, sokan edzésről (KóPé, Nagy Attila, Gepárd) mentek, én aikidóról koccantam le, este kilenctől egészen hajnali háromig, hogy az izzadságunktól csuszamlós műmárvány lapokon ropjuk a táncot Sipos ('F'-nélküli) Tamás által adott jó kis zenére. Azt hiszem itt tanultam meg táncolni. Táncolni a szónak abban az értelmében, hogy megpróbáltam követni a zenét, nem csak az órán begyakorolt figurákkal tarkítva azt, hanem ellesve a "nagyoktól", az akkori boogie-élet krémjétől: KóPé, Százlábúsok, Ikrek, Vicza, Brigizlee, Nagymárti, Vándor Laci, Blahunka, Gyarmathy, Fehér András, Nagy Attila... jaj, annyian voltak, hogy fel sem tudom sorolni. Lestem figurákat, mozdulatot, lazaságot, gyorsaságot... csodálatos idők voltak. Akkor még bírtuk szusszal, hiába, fiatalok voltunk (most is azok vagyunk, csak kevésbé...:). Az Ötórai Teát is ekkor kezdtem el látogatni, sajnos a Molnár utcai élményekben nekem már nem volt részem (ott kezdődött), de a Laufenauer utcában már ott voltam. És azóta is majd' minden vasárnap látogatom ezt a rendezvényt. De erről később, most még 1995-96-ban vagyunk.

Ekkoriban találkoztam először a boogie-woogie-val Hogy közelebbről megismerjem, elmentem Nagy Attilához, aki akkortájt jött vissza Izraelből egy fél éves kint tartózkodás után, és megalapította a Dance Step Team nevű bw-táncegyüttest. Nála tanultam, versenyeztem, a partnernőm Hidasi Gabi lett. Sok versenyen indultunk, mert akkor sok verseny volt (tényleg!!), nagyon nagy mezőny állt rendelkezésre, hiszen az akkor létező klubok ontották a versenyzőket (Fehér András tud erről még mesélni). Hol jobb, hol kevésbé jobb versenyeredményeket hoztunk, közben Attilával sokszor mentük csapatszinten fellépni, szép idők voltak ezek is. Aztán egy utolsó versenyre is sor került, ami egy évadzáró-verseny volt az Angol utcában, és egy csomó kupát kaptunk Gabival eddigi eredményeink elismerése végett, bár azon a versenyen már nem szerepeltünk valami fényesen. Az hiszem, mindketten nagyon elfáradtunk, mind testileg, mind lelkileg. A kapott kupák: Elismert Táncos; Legjobb férfi / női versenyző; Eredménylista I. hely; Ranglista I. hely; Örökranglista ('94, '95, '96, '97, '98) I. hely. Persze ezek - bármilyen szépen hangzik is - csak egy átlagos táncos eredményei, sokan sokkal-sokkal többet elértek. Büszke vagyok ezekre az eredményeimre, de tudom, hogy hol a helyem. : Mindez 1998-ban volt. Hét éve, uramatyám! Szinte igaz sem volt...

Gabival ekkor hagytuk abba a közös táncolást, és - miket produkál az élet!? - furcsa módon mind a ketten a Gepárdban kötöttünk ki - egymástól függetlenül. Nekem nem volt partnerem, de lejártam edzeni Kramarik Endre és Csőszi Mónika kezei alá, mintegy fél évig. Tag nem lettem, de sokat tanultam tőlük is.

És eljött 1999 decembere, amikor nagyot fordult (velem) a világ: az Ikrekből (Nagy Ádám és Barna) valamelyik felrakott a netre egy hirdetést: táncos fiúkat keres a Százlá'Boogie-Woogie táncegyesület. Mennének ki Toulouse-ba a formációs VB-re, és fiúhiány van (az élet ismétli önmagát: éppen a napokban a Százláb formáció "utódja", a Bohém Boogie szintén ilyetén módon szeretne fiút szerezni magának, ugye Írisz? :)

Próbatánc kötelező, írták. Nosza, rajta, mit nekem a próbatánc, jelentkeztem. Persze hülyeség volt a próbatánc, mert ezt csak úgy odaírták, de "felvételt nyertem" a csapatba. Szóval elkezdődött a formációs "karrierem". Nagyon más, mint az egyéni!!! Csapat kell hozzá a szó szoros értelemben. Két koreográfiában vettem részt: az egyik a matróz-koreográfia, azaz a Szabadságos Tengerészek, ez volt a nehezebb, de általunk jobban kedvelt tánc, a másik a Moulin Rouge, ahol piros-arany ruhákban pompáztunk. Az utóbbiban több "show" volt, az előzőben pedig több boogie. Nem könnyű, de legalább nehéz dolog ez, kérem. Számos élmény, utazások, fellépések, versenyek, barátságok, és nem utolsósorban a híres-hírhedt Százláb-tábor kötődik ehhez az időszakhoz.

A formáció sikerei dióhéjban:

1997. május Montpellier, EB [ 5.hely ]
1997. november München, Nyílt német verseny [ 3.hely ]
1999. március Lyon, VB [ 2.hely ]
--Ekkor csatlakoztam---
2000. április Toulouse, Világbajnokság [ 2.hely ]
2000. október Duisburg, Nyílt német bajnokság [ 1.hely ]
2001. június Zürich, Világbajnokság [ 2.hely ]
2001. november Flensburg, Európa-bajnokság [ 1.hely ]
2002. május Montpellier, Világbajnokság [ 1.hely ]
2003. május München, VB [ 3.hely ]

Moulin Rouge
Matróz formáció

Ha nem megyek el formációzni, azt hiszem, egy óriási élmény marad ki az életemből. Voltunk Franciaországban, Németországban, Olaszba' :, megismertem Johannékat, és az ő Boogie Magics formációjukat, a tagokat, hatalmas barátságot kötött egymással a két csapat, egy hétvégét kint töltöttünk velük négyen (hozzáteszem, a sofőrünk Budaörsről kocsival 6 és fél óra alatt kiért!!!) egy születésnap apropóján, hatalmas bulik, meglepetések... Egy élményt hadd mondjak el: 2001 novemberében megnyertük az Európa-bajnokságot. A rendezvény kommentátora, műsorvezetője Johann Prehus volt, igen, az a Johann, aki a Boogie Magics-ot vezeti, koordinálja, edzi. Odafele Münchennél vettük fel a buszra, majd hazafele ott is tettük le. Illetve a "letettük" egy kicsit érdekes kifejezés, mert amikor megérkezünk a Magics "otthonához", az edzőtermükhöz, az egész csapatot leszállította (persze Miki segedelmével), mondván, pihenjünk egyet. Jó, legyen. Szépen elindultunk utána kis naivan az edzőtermükhöz. Megyünk, mendegélünk, ahogy kanyargunk a folyosókon, egyszer csak zeneszó üti meg a fülünket. Nem tudtuk mire vélni, de a legközelebbi kanyar után a következő kép fogadott bennünket: egy hosszú asztal, telerakva minden földi jóval (akkor már nagyon éhesek voltunk, mert megmaradt szendvicsen tengődtünk immáron másfeledik napja), kaja, pia, az egész Boogie Magics csapat felsorakozva az asztal mellett, mosolyogva, és a zene... A Queen-től a We Are The Champions szólt. Ahogy befutott az utolsó ember is, tapsolni kezdtek, és köszöntöttek, mint Európa-bajnok csapatot... hát, emberek, szem nem maradt szárazon, mindenki sírt a meghatottságtól! Olyan szeretettel fogadtak, amit kevés rivális csapattól (de még nem riválistól sem) kap bárki is.

Véleményem szerint a formáció odafigyelésre tanít meg elsősorban, önfegyelemre, és alkalmazkodásra. Ha együtt akarsz mozdulni a többiekkel, akkor ugyanazt kell produkálnod, mint nekik, egyszerre kell gondolkodnod, élned velük. Ha jobb vagy, alább kell adnod, ha kevésbé vagy jó, fejlődni kell, és meg kell tanulnod alárendelned magad egy közös akaratnak: a csapat akaratának, céljának. Aki erre nem képes, az ne menjen el formációzni.

A Formációnk 2003-ban a Portalier-i fellépésével befejezte pályafutását, és feloszlott, így marad nekem a jelenlegi szerelem: a swingtánc, magyarul lindy-hop (öööö... magyarul..? : ), illetve végre sikerült egy kezdő sztepp órát találni, ahol Bóbis Laci tanít. Persze ez már akkor megtörtént, mikor még javában nyomtam a bw-t, de annál jobb.

Mindenkinek ajánlom, hogy táncoljon a bw mellett lindy-t is, finomítja a mozgást, fejleszti a zenehallást. Saját tapasztalat! Nekem is sokan mondták, hogy amióta lindyzek, más a mozgásom, sokkal lágyabb (persze ez kevés még, de fejlődőképes vagyok).

Belekóstoltam a balboába is, Bulyáki Jani és Tóth Ivett tanítványaként, illetve Ötórai Teán szoktam salsa-utánzatot bemutatni. Igazából fogalmam sincs, hogy kellene lépni a salsát, de... nem érdekel. A salsa-zene az egyetlen, mely szerintem annyira a zsigerekre hat, hogy az ember akaratlanul is megmozdul rá, és onnan kezdve csak a zene van. Ha már a Tea szóba került, akkor elmondanám, hogy nagyjából 9 éve járok le Teára. Őszintén: nekem nagyon sokat segített abban, hogy legalább egy olyan szinten táncoljak, mint ahogy most állok, azaz szinten maradjak, vagy mi... Ha nincs Tea, elfelejtettem volna egy csomó mindent, amit tudtam. Így esetleg még fejlődtem is egy keveset (??). : )

A végére egy gondolat: mit nevezek én táncnak? Számomra a tánc maga a megtestesült zene. Minden egyes hang vagy ütem mozdulatképes. Az ember képes megmozdulni, és valamilyen mozdulatot tenni. Ezek mellé, ha még kreatív is, akkor ez a mozdulat(sor) képes lesz tükrözni egy dallamot. Ha sok-sok gyakorlás után megszerzett egy megfelelő rutint, akkor képes lesz játszani a mozdulatokkal, kitáncolni a zenét. Stop-ok, húzások, forgás, megállás, moccanás, lapítás, ütemváltás - mint a zenében. Én sokszor belülről hallom a zenét, figyelem a dallamvezetést, lélekben (!) együtt dúdolom a zenekarral, amit játszanak. Maga a zene kitáncolása természetesen megfelelő izomzatot kíván. Nem, nem a kidolgozott, nagy muszklikra gondolok, vagy a derékvastagságú combra... hanem arra, hogy a tested megtanítsd reagálni az agyad által közvetített információkra, melyek a zenéből áradnak feléd. Ha először hallasz egy számot is, képes vagy követni az abban hallható játékokat, ha elég gyors vagy hozzá - ehhez kell az olyan izomzat, amely a mozdulatokat már megtanulta, és te képes vagy ez által készség szinten bánni vele. Akkor lenne tökéletes a dolog, amikor egy külső szemlélő, aki nem hallja a zenét, de lát téged táncolni, hallani véli, vagy legalábbis el tudja képzelni azt a zenét, amire táncolsz. Ma itthon, Magyarországon az általam ismert táncosok közül Endre és Mónika, Ferike és Zsófi az, akik hihetetlen kreatív módon képesek előadni mindazt, amit elmondtam, érdemes őket megnézni, tanulni tőlük. Nekem sokat segített, hogy elkezdtem járni Bóbis Lacihoz szteppelni, mert valahogy másként hallom a zenét, talán egy kicsit leegyszerűsödött... nem tudom. Mindenesetre tény és való: nem akkor tudsz jól táncolni, ha sok figurád van, és a nyomod őket, egymás után, halmozva azokat, hanem akkor, ha ezeket a figurákat hangulatilag, zeneileg, jó stílussal bele tudod ágyazni a zenébe.

Bazsix
2005. szeptember.

vissza